Cserkút


23 éve költöztünk Pécsről Cserkútra, úgy hogy beleszerettünk a falu és a környék csodálatos látványába. Imádjuk a csendjét, szeretjük az itt élő embereket. Szeretnénk, ha Önök is megismerhetnék a Mecseknek ezt a gyöngyszemét.



Falucskánk látnivalói:
  • Árpádkori, freskóiról híres templom és mini kálvária.
  • Látogatható a helytörténeti kiállítás és a kőtár.
  • A templomtól 50 m-re nyugatra a falu névadó kútja és mosóház rom tekinthető meg.
  • 2010-ben újjáépített látogatható mosóház gémeskúttal.
  • A falu alján szép környezetben egy kis tó van, ahol napi jeggyel horgászni is lehet.
  • Van focipályánk és játszóterünk is.
A falu központjától jelzett kék turistaútvonal vezet fel a Jakab-hegyi látnivalókhoz (Babás-szerkövek, Jubileumi-kereszt, Sasfészek, Zsongor-kő kilátó, Pálos-kolostor rom, Kelta földvár), melyek természetvédelmi területen vannak.


Cserkúti rendezvények:
  • Május elején közös kirándulás és majális szokott lenni a Jakab-hegyen, május végén pedig gyereknapi programok.
  • Június utolsó hétvégéjén falunapot rendezünk változatos programokkal, esti tűzijátékkal.
  • Augusztus 20-án Kenyérünnep kerül megrendezésre, ahol népi játékok, kenyérsütés és még sok érdekességgel találkozhatnak a vendégek.
  • Novemberben Márton napi vígasságon és borkóstolón mulatjuk az időt.


Környék látnivalói:


Falunk, Cserkút kivételes helyzetben van, mert elmondható róla, hogy 30 km-es körben rengeteg látnivaló, kikapcsolódási lehetőség, program található itt.                                           
  • Strand: Pécs, Sikonda, Orfű, Harkány, Siklós, Szentlőrinc, Szigetvár.
  • Állatkert, terrárium: Pécs
  • Várak: Pécsvárad, Márévár, Siklós, Szigetvár.
  • Múzeumok: Pécs (Csontváry, Zsolnay, Vasarely, Bányászati), Orfű, Abaliget, Pécsvárad, Zengővárkony, Siklós.
  • Templomok: Pécs, Kővágószőlős, Kővágótöttös, Bakonya, Mánfa.
  • Hajózás: Drávaszabolcs.                            
  • Horgászás: Kővágószőlős, Orfű, Abaliget, Üszögpuszta, Ócsárd, Görcsöny.
  • Mozi, színház: Pécs.
  • Diszkó: Pécs, Komló, Harkány.
  • Mecsextrém Park: Pécs
  • Reneszánsz Élménybirtok: Bikal.
  • Bemutatóhelyek, túralehetőségek: Duna-Dráva Nemzeti Park
  • Idegenvezetést igényelhet tőlünk Pécs belvárosába, megfelelő létszám esetén.

További információk:

Comments